...
Vlastivedné múzeum v Galante

NOVEMBER - Igás lószerszám

NOVEMBER - Igás lószerszám 1

A lovat kitartó munkabírása - de előkelő szépsége és intelligenciája miatt is - már ősidőktől fogva tenyészti az ember. Kezdetben szállítóeszközként, teherhordó állatként alkalmazta, később pedig segítségével a távolságot is legyőzte.

A lovak vonóerejét kihasználták az első vasútnál – a lóvasútnál is, továbbá a nehéz farönkök szállításában vagy a gazdasági munkálatokban. E tevékenységek során azonban valamiképp a lovakhoz kellett rögzíteni a rakományt (vagy akár magát a lovast is), ezért volt szükség a fogatos szerszámra.  A fogatolási mód többféle lehetett, ahogy az igás lószerszám is, de általában a szügyhámot és a nyakhámot használták – ez utóbbit többnyire nehéz rakomány szállításakor.  Fontos szempont volt, hogy a szerszám ne dörzsölje ki a ló bőrét, és óvja a testi épségét. A társadalmi különbségek már a lószerszám díszítésén, anyagán és minőségén is megmutatkoztak; a tehetősebb rétegeknek díszesebb szerszámuk volt -- ezzel is kiemelve a ló és tulajdonosának rangját.

A hónap tárgya az igás lószerszám egyik típusa, a szügyhám, melynek fő jellegzetessége éppen a húzónak vagy szügyellőnek nevezett széles bőrpánt a lovak szügyén. A kocsizó szerszám további részei: kantár, zabla, nyakló, szemző, orrszíj, gyeplő, hátszíj és hasló. Az egyes bőrből készült darabokat fém csatokkal és karikákkal kapcsolták össze.

A fogatos szerszámokat általában szíjgyártó kisiparosok készítették – akárcsak ezt a 20. sz. elejéről származó gyűjteményi tárgyat, mely 1979-ben került a honismereti múzeumba Vágkirályfáról. A különböző szerszámok,  munkaeszközök, de a lovakról egykor vezetett dokumentációk, nyilvántartások is a régiónkbeli lótartás fontos bizonyítékai. Ezekből kiderül, hogy a lovakat nem csupán a mezőgazdaságban hasznosították, hanem számos más területen is, mint pl. a kereskedelemben, a kézműiparban vagy a katonaságnál.

 

Szöveg: Mgr. Diana Gruberová
Fordítás: Holop Erzsébet
Hozzáadás dátuma: 16. 11. 2022 9:54
Legutóbbi frissítés dátuma: 16. 11. 2022 9:58
Szerző: Správca Webu