...
Vlastivedné múzeum v Galante

Ilyen is volt Galánta

Ilyen is volt Galánta

A Művészeti Alap támogatásának köszönhetően a sikerült megvásárolnunk régi, az egykori Galántát ábrázoló képeslapokat Pekarovič György gyűjtőtől. A kollekciót aktuális kiállításunkon mutatjuk be, amely április végéig tekinthető meg a múzeum kiállítótermében.

A képeslapgyűjtemény 341 darabból áll, a fotókon a város jellegzetes épületei láthatók többféle színben, különböző perspektívából. Galánta városképe és településszerkezete az elmúlt évek alatt jelentősen megváltozott. A fényképezés tömeges elterjedését megelőző évekből ezek a régi képeslapok az egyedüli forrás, amelyből megismerhetjük a város egykori arculatát.

Történelmi képeslap, VMGa gyűjteménye

A hangulatos képek által visszacsöppenünk a múltba, amikor az utcákon még lovasfogattal közlekedtek, és autó még csak mutatóban volt. Az üdvözlőlapokból olyan városkép tárul elénk, amelyre napjainkban már csak Galánta legidősebb lakói emlékeznek, és örökre eltűnt, de nem feledett épületek bukkannak fel, mint a barokk kápolna, a zsinagóga vagy a községháza.

Történelmi képeslap, VMGa gyűjteménye

Ahogy fejlődött a város, úgy szaporodtak az új építmények is: a vasútállomás, a takarékpénztár, a szolgabírói hivatal, a járásbíróság székhelye és az iskolák – a történelmi műemlékek mellett ezeket örökítették meg a legszívesebben. A későbbi évek során újabb épületeket, emlékműveket, ipari csarnokokat emeltek, amelyek a 20. sz. második felében ugyancsak a képeslapok kedvelt témáivá váltak.

A várost ábrázoló legrégebbi képeslapokat a múlt század első felében Neufeld Sámuel nyomdájában adták ki Galántán, majd később a képeslapokat a pozsonyi Kriváň és a besztercebányai Luna jelentette meg.

 

Kiállítás: Ilyen is volt Galánta
Időtartam: 2022. március 9. -- 2022. április 30.
Megnyitó: 2022. március 9. 17:00 óra
Kurátor: Mgr. Erika Slobodová

 

Galánta, ahogy már sosem fogjuk látni

A kiállítás ideje alatt egyéb, a város történetéhez kapcsolódó programot - előadást és történelmi sétát - is tervezünk Galánta, ahogy már sosem fogjuk látni címmel.

 

A gyűjtemény megvásárlását a Művészeti Alap támogatta.

FPU logo

Hozzáadás dátuma: 11. 3. 2022 14:43
Legutóbbi frissítés dátuma: 3. 5. 2022 12:41
Szerző: Správca Webu