IDA - galántai lányból párizsi dáma

Michnay Ida, a galántai járásbíró lánya 1882-ben született Galántán, férjhez ment egy francia mérnökhöz, Párizsba költöztek, majd 1983-ban, 101 éves korában hunyt el. Nagyon keveset tudtunk róla eddig, pedig – akaratán kívül ugyan, de – legendás alakja lett a magyar történelemnek.

Az ő apósa ugyanis Georges Clemenceau, a francia miniszterelnök, aki az 1. világháború utáni Európa területi átrendezését koordinálta. Évtizedekig tartotta magát az a legenda, hogy a politikus nem szívlelte a magyar menyét. Idát is vádolták, hogy nem használta ki a rokoni kapcsolatot arra, hogy a magyarok érdekében közben járjon. A nemzeti trauma bűnbakért kiáltott, és megtalálta Idát. A XX. század első felében újságcikkek tucatjai szóltak róla, ezek azonban a bulvár szintjén maradtak, tele valótlan állításokkal.

Idáról még két alkalommal találunk említést különböző visszaemlékezésekben.

Kunffy Lajos, magyar festőművész Munkácsy özvegyénél találkozott Idával, barátságot kötöttek, többször meglátogatták egymást Párizsban és Somogytúron a Kunffy-birtokon. Kunffy Lajos 1910-ben készített Idáról egy csodálatos pasztellképet, amely ennek a tárlatnak az egyik kiemelt műtárgya. Ezúton is köszönjük a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumnak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt a festményt.

A következő forrás Michnay Gyula, Ida unokaöccse, Mint Mohamed koporsója c. önéletrajzi kötete. Ő volt az egyetlen rab, aki a recski munkatáborból sikeres szökést hajtott végre és nyugatra menekült. A magyar-osztrák határon átérve kémnek hitték, s csak több nap után engedték meg neki, hogy telefonon felhívja nagynénjét, Clemenceau Idát Párizsban, aki a személyazonosságát igazolta.

Ennek a kiállításnak a célja végtelenül egyszerű: megismerni és megismertetni az embert a legenda mögött. Ez annyiban könnyűnek tűnik, hogy ha bármi kevéssel is előrébb tudunk lépni az eddigi tudásunkhoz képest, az már siker. Az is egyértelmű volt, hogy épp csak a felszínt kapargatjuk, és számos kérdésünk megválaszolatlan marad. De egyáltalán nem volt könnyű, mivel ez a kevés is nehezen mutatta meg magát. A kapaszkodóm Ida matuzsálemi kora volt: ha 101 évesen hunyt el, akkor a leszármazottainak emlékezniük kell rá. Sikerült felvennem a kapcsolatot Ida dédunokájával, Eric Clemenceauval, aki huszonéves fiatalember volt Ida halálakor. Az elmúlt másfél évben telefonbeszélgetések és levelezések váltották egymást, amelyekből szépen lassan kezdett életre kelni ez a lány. Kiderült, hogy Ida szépsége nemcsak a galántai úrfikat, de a párizsi urakat is megbabonázta. Hogy mindig elegáns volt, gyakran viselte a fiától kapott gyöngysort, és hogy a teához a croissant és a macaront mindig a kedvenc cukrászdájából hozatta. Hogy a parfümje margaréta illatú volt, de minden tavaszi virágot kedvelt. Hogy nyitott volt a XX. század technikai újdonságaira: autót vezetett, érdeklődve figyelte dédunokája első motorbiciklijét, görkorcsolyáját és mindig a legkorszerűbb tévékészülék volt a nappalijában. Hogy idejének nagy részét terítők hímzésével töltötte, nyaranta pedig legszívesebben a családi birtokon, a L´Aubraie kastély kertjében sétálgatott. És hogy élete végéig ragaszkodott magyarságához. Ida személyes tárgyai, amelyeket a Clemenceau család bocsátott rendelkezésünkre, még inkább segítenek megrajzolni egy galántai lányból lett párizsi dáma képét.

Mindenből a legfontosabb az az Ida iránt érzett szeretet, ami minden egyes telefonbeszélgetésből és minden egyes levélből érződik, s amit az egyikben Eric, a dédunoka így fogalmazott meg: „Ida csodálatos anya, nagymama és dédnagymama volt”

Fogadják szeretettel ezt a kiállítást! Ismerjék meg Idát!