Húsvéti korbácsok

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, amikor Jézus Krisztus feltámadására emlékezünk. De ez az időszak már a kereszténység előtt is nagyon fontos volt az ember életében, és számos hozzá fűződő szokás, mágikus cselekedet még ma is él. És ha lassan el is veszett ezek eredeti jelentése, mégis, sok szokás mélyen ott gyökerezik a nép tudatában.

A húsvét tavaszváró ünnep is, hiszen hosszabbak lesznek a nappalok, éledni kezd a természet. Az emberek a hosszú tél után örülnek a jó időnek, az új életnek és -- főleg a gazdaságban -- az új kezdetnek.

 11 vesszőből font korbács Vághosszúfaluból, 1970, a Galántai Honismereti Múzeum gyűjteménye 

Régen sok településen télbúcsúztatót tartottak: hangos ricsajjal (kereplőkkel, ostorpattogtatással, csengetéssel) elűzték a telet -- amely a betegséget és a sötét erőket jelentette --, és elégették vagy vízbe dobták a kiszebábut. Köszöntötték a tavaszt: jelképesen színes szalagokkal díszített faággal, tojással „invitálták“ a házba a várva várt évszakot, amely vidámságot, örömet hozott magával. A kirügyezett fák, a zöld fű friss erőt és egészséget jelentett -- ezt kívánták maguknak az emberek is, és ezt mágikus erőkkel, zöld ágak érintésével próbálták elérni. Húsvét előtt barkát szenteltek, amit kitűztek a szent képek mellé vagy a keresztre; úgy tartották, hogy ez megvédi őket a vihar és a villámok elől, de a szentelt barkát emberek, illetve állatok gyógyítására is használták.

11 vesszőből font korbács markolata Vághosszúfaluból, 1970, Galántai Honismereti Múzeum gyűjteménye

Feketevasárnap a férfiak fiatal, erős fűzfavesszőket vágtak, melyekből korbácsot fontak. Húsvéthétfőn aztán, kis versike kíséretében, „megsubrázták“ -- megpaskolták vele a lányokat, asszonyokat, hogy azok erősek, egészségesek legyenek, s a vesszőkben lakozó erő, energia átragadjon rájuk. Ezekben a napokban a jószágot is megveregették a korbáccsal, hogy az is egészéges maradjon.

A korbácsot fűzfavesszőből fonták, tetszőleges számú ágból, nyele díszfonással készült, a végére pedig a lányok színes szalagot kötöttek, jutalmul a locsolásért. A korbács hossza is tetszőleges volt, elérhette akár az egy métert is.

A néprajzi gyűjteményünkben található korbácsok az 1970-80-90-es évekből valók, származási helyük Vághosszúfalu, Galánta, Taksony, Szered és Vágkirályfa. A 6-15 darab vesszőből készült korbácsok hossza általában 40-50 cm, de őrzünk egy kb. 75 cm-es, nem díszített példányt is, amelyet 9 ágból font a taksonyi Štefan Rozkoš népi iparművész.

9 vesszőből font korbács Taksonyból, készítette: Rozkoš Štefan népi iparművész,  1994,  a Galántai Honismereti Múzeum gyűjteménye

Különleges darab az az 1960-as évekből származó korbács, amely Vágsellyéről került gyűjteményünkbe: nyolc ágból fonták, alakja szögletes, a vége pedig kétágú.

8 vesszőből font 2 ágú korbács Vágsellyéről, 1960 k., a Galántai Honismereti Múzeum gyűjteményéből

Néprajzi gyűjteményünk további két darabját a szeredi Jozef Hupka, a népművészet mestere készítette, aki elsősorban szalmafonással foglalkozik. Gyűjteményünk egyik leghosszabb korbácsát is ő fonta 1988-ban, 8 vesszőből áll és 142 cm hosszú. A nyelét vesszővel fogta össze, a végét piros selyemszalaggal díszítette. Ez a darab jelenleg állandó kiállításunk néprajzi részében tekinthető meg, amely régiónk húsvéti szokásait mutatja be.

8 vesszőből font korbács Szeredből, hossza: 142 cm, készítette: Jozef Hupka, 1988, a Galántai Honismereti Múzeum gyűjteménye