Csontkorcsola (video)

A gyűjteményünkben található 2 csontkorcsolyát a régiónkban találták meg régészeti ásatások során. Az egyik a semptei (Šintava) Vízi vár 1987-es feltárásakor került elő, ez néhány száz éves lehet. A másik leletet a Kisgeszt (Hoste) községhez tartozó, kora bronzkori erődített településen találták, ennek korát kb. 3500 évesre becsüljük. Ez a csontból készült tárgy ugyan törött, de az egyik felén lévő nyílásból, valamint az alsó, élesre csiszolt felületébe karcolt barázdákból megállapítható, hogy ez szintén egy korcsolya .

Régészek szerint már a korai kőkorszakban is használtak korcsolyát az emberek. A minden kétséget kizáróan korcsolyaként azonosítható leletek túlnyomórészt ló vagy szarvasmarha lábközépcsontjából (metapódium) készültek, és többféle változatuk ismert. Az ehhez hasonló csontleleteket – vagyis amelyeknek alsó részét lecsiszolták, felülre pedig két lyukat fúrtak vagy véstek -- a középkori irodalom gyakran faszánkók talpaként (csúszójaként) is említi, különösen abban az esetben, ha párban kerültek elő.

Ilyen módon kifaragott csontok gyakran előfordulnak őskori vagy akár középkori leletegyüttesekben is, és valaha a befagyott folyókon, illetve tavakon való közlekedésre szolgáltak. A mai korcsolyázással ellentétben – amikor a  lábunkkal oldalra lökve magunkat próbálunk meg siklani – a csontból készült korcsolyákon az ember egyenesen csúszott, és egy vagy két bottal a kezében hajtotta magát előre. A csonton található nagy nyílások a bőrszíjak átfűzésére szolgáltak, ezekkel rögzítették a csontot szorosan a lábbelihez. Felületét simára csiszolták, hogy ne tapadjon. A csont természetes alakja a forgóval szintén a rögzítést és a stabilitást segítette.

William Fitzstephen canterburyi szerzetes 1174-ben ezt írja: „London északi várfalain túl, a befagyott mocsarakon a fiatalok úgy repülnek a jégen, hogy csontok vannak a talpukhoz rögzítve.” Korcsolyázók már a 16. századi flamand festők, például id. Pieter Bruegel vagy Esaias van den Velde festményein is felbukkannak. A jégen és havon való közlekedéshez a világ különböző tájain fát, bambuszt vagy akár rozmáragyarat is használtak.

Szöveg: Mgr. Horváth Szép Beáta