Képeslap Galántáról, az 1928-1929-es fagyos télről

Galánta városában akkor jelentős átalakulási folyamatok zajlottak: az egykori magyar főúri, az Esterházy család birtokába tartozó uradalmi mezővárosból egy csehszlovák járás közigazgatási központjává formálódott át.

1928 decemberének időjárásában nem volt semmi rendkívüli. Január elején azonban a hőmérséklet fokozatosan -20°C-ig süllyedt, amit a sarkvidéki kontinentális hideg légtömegek betörése okozott. A nyitott, sík területen fekvő várost és környékét elérte az ún. radiációs lehűlésnek nevezett jelenség, melynek lényege, hogy derült, szélcsendes  éjszakákon a vastag hóréteg elszigeteli a földfelszín hőjét, miközben a hótakaró felszíne folyamatosan bocsátja ki a hőt a világűr felé infravörös sugárzás formájában. Mivel nincs  napfény, a talajközeli légréteg hőmérséklete jelentősen csökken.

A környező városok adatai alapján biztosan állítható, hogy Galántán 1929. február 11-én a reggeli órákban a hőmérséklet -30°C és -36°C között mozgott. Egy olyan térségben, ahol az átlagos téli minimumok -4°C körül mozognak, ezek az alacsony értékek nagy pusztítást végezhetnek. A vonatsíneket, vízvezetékeket, de az épületszerkezeteket sem ilyen hőterhelésre tervezték.

A neogótikus kastélyt övező park a pusztulás színtere lett. Az Esterházyak által a 19. században ültetett ritka fafajták és egzotikus növények nem tudtak alkalmazkodni a szibériai hideghez, és sok közülük elrepedt az erős fagyok következtében. Más városok krónikái a széthasadó fatörzsek rémisztő hangjairól számoltak be, melyek puskaropogásnak tűntek az éjszaka sötétjében. A törzsekben lévő gyanta megfagyott, térfogata megnőtt, és belülről szétfeszítette a fákat.

A mezőgazdasági károkat évtizedekig tartott helyrehozni. A fagyok áldozatainak egyik leglátványosabb példája a közönséges dió (Juglans regia). Ez a fafajta rendkívül elterjedt volt Galántán és a környező falvakban. Az utakat diófasorok szegélyezték, és minden udvarban volt legalább egy diófa. A -30°C alatti hőmérséklet azonban végzetesnek bizonyult e fafajta számára.

A magas hótakaró és a rendkívüli fagyok miatt az állatok nem jutottak élelemhez, és tömegesen hullottak el. Az éhség és a hideg által hajtott vadak elvesztették félelmüket. Az őzek bementek az udvarokba, hogy szénát találjanak, de gyakran ott fagytak meg az emberi lakóhelyek közelében. Számos forrásban olvashatunk „égből potyogó madarakról” – nos, ez a jelenség nálunk is valósággá vált. A madarak repülés közben vagy álmukban fagytak meg az ágon, és reggel az emberek fagyos szoborként találtak rájuk a hóban.

Galánta 1929-ben fontos vasúti csomópontnak számított. Itt keresztezte egymást a Pozsony-Párkány-Budapest, illetve a Lipótvár felé tartó vonal. Jegyvásárláskor az utasoknak igazolniuk kellett, hogy rendelkeznek elegendő élelemmel és meleg ruházattal arra az esetre, ha a vonat több napra elakadna a hóban. A vasút összeomlása miatt akadozott a szénellátás is, ezért elrendelték az ún. szénszünetet. Az iskolaügyi minisztérium az összes iskolát bezáratta, mert az osztálytermeket nem tudták kellő hőmérsékletre kifűteni. Galántán a gyerekek február közepétől egészen márciusig otthon maradtak, s a dolgozó szülők számára ez további terhet jelentett.

A fényképen a neogótikus kastély déli tornya látható eredeti állapotában, még a rizalit (a homlokzat kiugró része) pusztulása előtt. A kis formátumú (13,8 x 8,7 cm) képeslap keltezése 1929. október 21., a darab Pekarovič György terjedelmes galántai képeslap-kollekciójával került gyűjteményünkbe.

A fénykép kompozíciója egy korabeli „photoshop” eredménye, mivel a műteremben módosították – a havat utólag festették rá. 1929-ben a technika még nem volt olyan szinten, hogy fényképezni lehetett volna az akkor Közép-Európát és Csehszlovákiát sújtó -20°C körüli hidegben.

A képeslap alkotójához hasonlóan mi is kihasználtuk „a képzeletbeli műterem” lehetőségeit, hogy az 1929-es fagyos telet Önök elé tudjuk varázsolni.

Ez volt a legkeményebb tél Közép-Európában, amit a mérések és a korabeli sajtó valaha is rögzítettek. Olyan hideg volt, hogy 1929. február 11-én a véglesi (Vígľaš-Pstruša, Gyetvai járás) mérőállomáson -41°C-ot mértek, és ez az érték Szlovákiában a mai napig nem dőlt meg. Még az olyan sík vidékeken is, mint Galánta, a hőmérséklet -30°C-ig süllyedt, a Duna és a Vág pedig annyira befagyott, hogy hetekig végtelen jégpályaként és „gyorsforgalmi útként” használhatták őket.

A termékeny síkság szívében, a kereskedelmi utak kereszteződésében fekvő Galánta számára ez az időszak különösen embert próbáló volt. A válsághelyzet próbára tette a fiatal csehszlovák állam műszaki infrastruktúráját, a helyi közösségek társadalmi összetartását és a mezőgazdaság ellenállóképességét, amely akkoriban gazdaságunk alappillére volt.