Kukoricacsuhé táska

A kukoricacsuhé a háziipar keretén belül különböző tárgyak készítésére használt alapanyagok közül az egyik legfiatalabb Szlovákiában. Használatának kezdeti ideje a 19. század 2. felére esik, elterjedése és gyakori felhasználása a 20. század első felében volt jellemző. Területünkön ez a munkafolyamat jól ismert volt. A háziipar a vidéken élő lakosságnak lehetőséget nyújtott a gazdaságos életvitelhez. A saját gazdaságon belül megtermesztett kukorica csuhéját használták fel és így megmaradt az alapanyag vagy a kész termék vásárlására szánt pénz. A kukoricacsuhéból elsősorban szőnyegeket, kosarakat, táskákat készítettek, némelykor egyes bútordarabok kiegészítésére használták, vagy lábbelit csináltak belőle. Mivel ez a munka különösebb fizikai erőt nem igényelt, leginkább az asszonyok és a lányok végezték. Előfeltétele a kézügyesség és a türelem volt. A fonás fa rámákon folyt, amelyekbe szögeket vertek. Ezek szolgáltak a láncfonalak kialakítására. A kukoricacsuhét felhasználó házi munkát a textilszövés alapjait képező láncfonal és vetülékfonal alkalmazásával a különböző kötésmódok (vászonkötés, ripszkötés. atlaszkötés stb.) során nyert ismeretek és tapasztalatok inspirálták. Így érték el, hogy a tárgynak erős tartása és sűrűbb szerkezete legyen. A hónap műtárgya egy női bevásárló táska, amelynek két füle van és kukoricaháncsból készült. A ripszkötés néhány típusának a váltakozásával, a közepén áttört mintával fonták meg. Forró Terézia, a Népművészeti Központ dolgozója a már említett fa rámán készítette 1989-ben. A Galántai Honismereti Múzeum gyűjteményébe még ugyanabban az évben Vágáról került.